2013. január 20., vasárnap

Vagyok ám,

holnap lesz hete, hogy írtam a stratégiámról, ami bevált :) ( a nem mozgás is sajnos, de van még 1 hetem)
Ma reggel: 64.6 kiló
De be kell valljam, már nem mérem magam minden reggel, csak úgy kétnaponta :), a héten kétszer követtem el ugyanazt a megengedhetetlen ámde élvezetes bűnt: megettem 1-1 zacskó szotyit, darabja 700 kcal, olvasás közben, ez régi szokásom, sztem ezért is nem olvastam annyit fogyi közben...próbálok leszokni.

Mosolytó ajánlott nekem egy remek könyves oldalt, ahol számon tartom és követem az olvasmányaimat, a megjelent könyveket, a rabja lettem, kszi Julcsi! (http://moly.hu/tagok/csak_okosan/olvasmanylista)

A héten megint volt házassági évfordulónk, most a templomi, elmentünk Leányfalura a termálfürdőbe, zuhogott a hó, mi meg élveztük a látványt és a meleg vizet egyszerre, finomat is ebédeltünk, még vacsorára is maradt belőle: flekken (gratar) ez magyarul ugye rostélyos vagy hirtelensült tarjából, hozzá steak krumpli ( a krumplit cikkekre vágva, szőröstül-bőröstül 5 percig főzöm, majd a tepsiben meglocsolom olajjal (olíva) megfűszerezem, morzsát és parmezánt szórók rá, jól összeforgatom és megsütöm, elkepesztően ropogós) és meleg káposzta saláta (kis húsos szalonnán, kapron és fokhagymán megforgatom majd megpárolom a káposztát, ízesítem ecettel, pici cukorral, sóval, borssal), desszertnek meg sütöttem egy kis diós piskótát...

Az azért nem igaz, hogy egyáltalán nem mozgok, sokat sétálok a suliba menet, csak torna most nincs egy ideig...


2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó vagy! :D Igazán nincs mit, örülök, hogy bevált a Moly. :)
    Ez milyen szotyi? Te bontod vagy már csak simán enni kell? Mert én is szoktam magolni (nálunk ilyen néven megy...), vagyis én bontom, és akkor jóval kevesebbet eszem... Olvasás közben nekem a nagy adag felkockázott alma dukál vagy a répa karikák... XD De ez már évek óta, még fogyi előtt is így volt. :D

    Boldog templomi évfordulót is! :) Aztán ha jön a jó idő, akkor ne csak sétálj. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A szotyit én bontom és otthon mi is magnak mondtuk, de itt szotyiznak azemberek :) Volt, hogy régebben tábla csoki is lecsúszott, nagyon lassan elmajszolva :( Az alma jó ötlet, azon is lehet nyammogni :)

      Most olyan jó, hogy nem KELL mozognom, de ha lejárt a két hét, vagyis jövő héttől jöhet Jillian :)

      Törlés