2014. május 29., csütörtök

Minden nagyon szép, s jó

Ma végre megvolt az utolsó adag vizsga is, 4-s átlaggal végeztem, a dolgozatot 5-re védtem meg, szóval bizonyítvány pipa. Kemény volt ez elmúlt 2 hét, de végre vége!

A jógát töretlenül művelem, heti 4-5 alkalommal, azóta már teljesítettem  a jóga maratonnak nevezett 108 napüdvözletet, jó móka volt, sokkal nehezebbre számítottam, különös élmény-expedíció volt. Félhomály, 8 ember, a lélegzetük hallatszik csak és a tanár hangja aki csak mondja: ékam-belégzés, dvé- kilégzés, trini-belégzés stb., az ismétlődő mozdulatsor, nagy élmény. A leghátborzongatóbb az volt mikor az elején megkaptuk az indítómondatot: Surija Namaszkár A, 108-szor és mivel csak a lélegzéseket irányította, nem tudtuk hol járunk, meg sem próbáltam számolni, 1x sandítottam csak ki, hogy lássam hol tartunk az imafüzéren és akkor úgy tűnt elég sok van még hátra, majd kisvártatva hallom: utolsó öt, ebbe is beleborzongtam, megpróbáltam az utolsókat  nagyon szépen csinálni.Másnap természetesen izomláz, viszont azóta nagyon szépen mennek a napüdvözletek.

Holnap megyünk Juliékhoz, Sárika konfirmál, lesz eszem-iszom, megünnepeljük a sulimat is, segítek sütni-főzni, jó lesz.

Miután visszajövünk azt tervezem, hogy a  Mysore gyakorlásra térek át, 1x már voltam és nagyon jó volt, csak meg kell szoknom a koránkelést és megtanulnom az első sorozat ászana sorrendjét. Elképesztő, hogy ma nem voltam jógázni a vizsgák miatt és már hiányérzetem van! Függő lettem ez már biztos :)

Ja a vizsgán az egyik tanárnőről is kiderült, hogy jógázik, úgyhogy a vizsgát hamar letudtuk és a fennmaradó időben jógáról beszélgettünk :D (az önéletrajzomból derült ki)


2014. május 11., vasárnap

Ezen a héten 5x voltam jógázni, ez már valami! (hátrahajlítás, krama, jin, half led és a mai gyilkos krama)
Amúgy ez a hét a mélypontom, pár ígéretes pillanattal.
Sok mindenben fejlődtem szerencsére,
pl. ki tudom tartani 10 teljes lélegzetig az ulpluthit:


meg  tudom fogni fél lótuszban (ardha baddhapadma pascsimattánászana) a lábujjamat- igaz csak az egyik oldalon, egyenlőre:

a fejenállásom is szépen fejlődik, elég sokáig tudom már tartani.

Van pár kritikus pont, ami nem tudom, hogy rossz technika, erő hiánya, helytelen légzés vagy valami más miatt egyszerűen nem megy. Az biztos, hogy az egómnak igen jót tesz, hogy kínlódni kell...
Ma nagyon nehéz volt a kráma, ráadásul nagyon meleg volt és délben kezdtük, talán kellett volna egyek előtte, nem csak azt a fél banánt amit bekaptam. Valamint egész héten rettenetes nyomot idő volt, ennyit a kifogásokról :)
A napüdvözleteket is szinte újra kellett tanulnom, pár apró, de fontos fogás miatt, de még most sem tiszta teljesen az egész, van még homály, van még min dolgozni :)

Jövő héten vannak a vizsgáim, szám szerint 8 írásbeli, szerdán.

Mivel a jövő hétre várom a 3 napos kényszerpihenőt, csak módjával fogok jógázni, 2 half led, 1 jin és lehet megpróbálkozom egy másfél órás krámával.

Tanulni mentem, szorítsatok nekem!

El is felejtettem megemlíteni, hogy a mérleg eddig nem tapasztalt értékekkel örvendeztet meg, most, hogy nem ez az elsődleges cél, most adja, hiába, mégis igaz az, hogy: engedd el és megkapod!

Mára gyógyult meg a vállam-hátam, majdnem 3 hétig tartott ez a buta húzódás.


2014. május 4., vasárnap

hinnye...

Tényleg egy hete nem írtam volna???

Akkor kezdjük, a jógát töretlen lelkesedéssel űzöm, a vállam sajnos még mindig fáj, de most találtam egy szuper tapaszt, ami úgy látom tényleg használ, Mottó a neve, magyar szabadalom, érdemes kipróbálni, ha muszáj, de inkább ne keljen!

A vegán keksz nagy sikert aratott a jógás összejövetelen, ami családias kedves és nagyon érdekes volt, szobrot avattunk, volt indiai ultibeszámoló, sütik, gyümölcs, tea még ismerősök is.

Azóta voltam 2 új óratípuson, először a hátrahajlításon, végső célja állásból lemenni hídba és vissza, lehetőleg minél lassabban, szebben, lélegezve, lent hídban akár térd vagy bokafogásban..jó mi? Igazából le tudok menni és fel is, de csak lendületből. Amíg a csípőnyitó órákon, az ott felgyülemlett gátlásokat, sérelmeket próbáljuk fellazítani, oldani és letávolítani, addig a hátrahajlítás a félelmek ellen jó, hiszen a védekező, összegömbölyödő testtartással szemben itt ki kell nyílni és hátrahajolni  az ismeretlenbe, ki kell tárulkozni. Érdekes.


István tartotta ezt az órát, végig nagyon jól éreztem magam, az igazításai egyszerűen zseniálisak, ez igaz a másik órájára, a vezetett astangára is. Egy mozdulattal besegít, rásegít a megfelelő pózba, hihetetlen...nagyon szigorú tanár, fegyelem és rend van az órán, ahogy kell, mégis kedves és szeretettel nyomorgat óra közben mindenkit.

Hétvégén, vagyis csütörtöktől máig Váradon voltunk, anyu szülinapján, sütöttünk, főztünk, nagy buli volt, mert ez volt a 60.-k. Jót tett ez a kis szünet a hátamnak, ha nem javult volna ilyen látványosan, holnap orvoshoz mentem volna.

Új hét jön, már nézegetem, tervezgetem a jóga órákat, holnap hátrahajlítás, az biztos.
Két hét alatt eltűnt a löttyedtség, dagadoznak az izmaim, remek formában érzem magam, a tartásom is sokkal szebb, valamint a megnövekedett étvágyam ellenére, inkább minta lefelé mozdulna a mérleg.