2013. január 6., vasárnap

Stratégia

65 kiló vagyok, az már lement amit Váradon szedtem fel, a többit meg majd meglátjuk.
Kettő gondom van, amit meg is oldottam.
Először az étkezések, ugye súlytartásra berendezkedve, a diétához képest annyi a változás, hogy reggel szokás szerint kávé, ebéd rendesen, leves, második körettel, délután egy szendvics vagy saláta esetleg fél adag maradék ebédről és este vagy gyümölcs, vagy joghurt és vagy egy marék mogyoró, vagy 8-10 szem dió. Kis csokit, müzliszeletet pedig 2 naponta, mértékkel, 1-2 kocka. Ezt legalább 2 hétig fogom tartani, hogy lássam mennyire válik be.
Másodsorban, a mozgás, szégyellem kicsit, de nem tudtam megszeretni, nagyon ritkán hiányzik, max. a jóga, pedig nagy szükségem lenne rá, mert többet ehetnék és formálna is szépen.A legjobb lenne valami közösségi  vagy csapatsportot találni, szét is nézek a suliban és a környéken.
A héten volt 5 perc spartacus edzés, meguntam :) de másnap attól az 5 perctől is izomlázam lett, tegnap megvolt a jóga (nagyon jól esett végül) de kényszerítenem kellett magam, hogy felálljak tornázni...nem tetszik
Ezért erre a 2 hétre szabadságolom magam (ez a megoldás :) nem kell, nem muszáj és nem kötelező, ha ellenállhatatlan vágyat érzek, akkor mehet. Álomsúly megvan, lehet kicsit örülni, babérjaimon  ücsörögni, élvezni a helyzetet...addig kitalálok valamit úgyis.
Holnaptól suli és rengeteg horgolni és kötnivalóm akadt, ennek nagyon örülök, ilyenek alkotok mostanság:

annyira ötletesek és édesek :)
Voltam fodrásznál, mert ugyan növesztem a hajamat, de pont nem nézett ki sehogy és nem állt sehogy, mosse :(  Mikor hazajöttem K megjegyezte, hogy a német focisták jutnak rólam, az eszébe úgy a 80-s évek korul, szuper!  Aztán befestettem szárítottam, akkor már Freddy Mercuryre hajaztam!,(meg kb a 70-s, 80-s évekből bárkire aki gitárt fogott a kezébe :) egy fokkal jobb :)


jó, hogy fel tudom csatolni, kötni és akkor nem annyira rossz, meg egyszer úgyis megnő...

12 megjegyzés:

  1. Megnő az hamar! :D
    Ez az étrend nekem tökre ideálisnak tűnik. Egyébként azt hogy csinálod, hogy a kávé után kibírod ebédig? Vagy mikor fogyasztod ezeket? Mert én kávé után kb. fél-egy órával már annyira kívánom a reggelit... De - mondjuk - én világéletemben reggeliztem.
    A torna meg... ne sajnáld! Ha hiányzik, akkor úgyis csinálsz majd valamit. Én is csak tavaly előtt nyáron szerettem meg - te jó ég, 2011 már tavaly előtt volt... -, előtte tökre nyűgnek éreztem (Jillian hozta meg a kedvem), pedig azért, már elég régi motoros voltam akkor is. :D

    Jó, most kijelentem, hogy vizsgaidőszak után otthon megtanulok kötni és horgolni. Veszek majd eszközöket és kölcsönzök könyveket, meg nézek videókat. :D Annyira csodálatosak... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sose tudtam reggelizni, még iskolás koromban sem, korán szoktunk viszont ebédelni, dél és 1 óra között, 8-9 körül szoktam kávézgatni, jó hosszan :)
      Torna: remélem megszeretem egyszer :)

      Szívesen segítek az alapoknál, ha gondolod (nekem rengeteg fonalam és eszközöm van) , érdemes a tűket is turiban keresgetni, mert sokkal jobb minőségűek mint a boltiak és jóval olcsóbbak :)

      Törlés
  2. Futás másokkal együtt esetleg?
    A fegyencedzést próbáltad már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szió, az jó lenne másokkal futni, fegyencet csináltam párszor, az tetszett :)

      Törlés
    2. Én most még nem futok, de hátha az olvasóid közül többeknek lenne kedve. Megéri megpróbálni szerintem, nekem tavaly nagyon sokat adott az, hogy másokkal (Thatsme, Debra, Leni) kezdtem el együtt futni. Sajnos mostanra a futások elmaradtak :(

      Törlés
  3. Szia! B.U.É.K. neked/nektek. szoktalak olvasgatni. Mindig elszorul a szívem: Édesapám Nagyváradon született. Más láttam a szép ötletes munkáidat és azt is írod, hogy sok van. Én minden képen szeretnék rendelni nálad komplett cicásat e garnitúrát, de nekem az ősz kezdetéig bármikor lesz kész mindegy , mert a jövő télre szánom.ha jól olvastam valahol az irány árat akkor 3,000 Ft-a emlékszem. Beszéljünk róla: Köszönöm: lazsuci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Várad az Várad, a szívem csücske :)
      Nyugodtan keress meg a facebookon, ha aktuális lesz és nagyon szívesen megkötöm Neked :)

      Törlés
  4. Bocsika, az e.......az 2 garnitúra akart lenni.

    VálaszTörlés
  5. Andikám, nem gondoltál a szobabiciklire? Közben még akár horgolhatsz is, vagy olvashatsz, tévézhetsz. Én nagyon megszerettem...:) Mingyá jön a szülinapod, kérd azt. Vagy bótold el Mesitől...:)Szépen formál. Aztán azt meg lehet kombinálni más mozgással, s amikor nem használod, akkor ruhát is akaszthatsz rá, mint ahogy a drága férjem teszi...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam hát, csak hova tegyem, mondjuk ha megdobna valaki valami összecsukható félével, üsse kő :), habár azt sem nagyon tudnám tárolni...

      Törlés
  6. Talán a szobainas helyére, helyette...:)

    VálaszTörlés
  7. Szia! valamilyen méretet azért kell küldenem. Megírod mit mérjek.


    VálaszTörlés