2013. március 23., szombat

Elcsábultam...

Több ízben is, szó szerint! :)

Az első egy hatalmas, de tényleg gigászi sajtos croissant formájában esett meg, reggelire (tegnap), már nem is tudom a  fogadalmam, csak a kakaós csigára vonatkozott, vagy minden péksüteményre-e????

A másik egy bió (baba)sampon képében történt, már vagy 2 napja nézegettem, szagolgattam és tegnapra leárazták, akkor elvesztem, még az a szerencse, h ilyen irányú fogadalmat nem tettem, még! Az illata olyan mint az én samponjaimnak, összetevők rendben, majd felváltva használgatom a saját samponjaimmal. Még nem próbáltam, a héten már 2x mostam hajat, várnom kell még pár napot. :( Mondjuk azt megfogadom, hogy dezodorra, soha a büdös életben nem fogok költeni!


A kókuszos sampon másodikra bevált, elnéztem neki, hogy nem habzik és tettem hozzá szódabikarbónát és az öblítőbe az eddigi 1 kiskanál ecet, vagy citromlé helyett most 3-t tettem és sokkal csillogóbb és puhább, könnyebb lett a hajam. (kókuszos sampon recept)

Kilók: 65.4 ez az 1 kiló nem és nem akar lemenni, legyen másfél! ( a könyvtárosnőnk, már 3. alkalommal jegyezte meg, h milyen csinos vagyok, Ő is sokat fogyott és 1 éve tartja, én meg eddig nem mertem kérdezgetni, mert azt hittem beteg és azért fogyott, majd legközelebb elbeszélgetek vele, de megjegyeztem, h Ő is nagyon jól néz ki, kicsit kényelmetlen volt a szitu. Meg zavarban vagyok mindig, ha szembe dicsérnek és olyankor össze vissza tudok beszélni.)

Ma először jógáztam reggel és először csináltam végig, olyan 70-75%-s sikerrel az ashtanga jóga első sorozatát (Kino MacGregor), utána még álldogáltam fejen, már 2 variáció is megy! Sőt: már varjúból fel tudok menni fejállásba, visszafelé még van még mit csiszolgatni rajta! De nagy öröm és büszkeség!
 Valami ilyesmiről beszélek:
Jó érzés reggel jógázni és úgy nekimenni a napnak, hogy az edzés letudva :)

Ma voltunk közösségi kert összejövetelen, ha minden jól megy, májusra minden készen áll a kertészkedésre, most azon gondolkozom miket kéne termelni, olyasmit szeretnék ami viszonylag igénytelen, de a piacon drága, és/vagy ritkán kapható és jól lehet tartósítani pl: cukorborsó, csicsóka, lóbab, csicseriborsó, koktélparadicsom mindenképp, sok fűszernövény növénytársításnak, esetleg eper, mindenféle saláta, cukkini, banán :D vicceltem, más most nem jut eszembe, ugyan rengeteget olvastam biokertészet ügyben és kertészmérnöknek is tanultam valaha, de soha nem kertészkedtem még :( pedig nagyon szeretnék!

Hétvégére van töltött paprika, szerdától szünet, pénteken megyünk Váradra.

Végül kis kedvcsináló ötletcsokor:




4 megjegyzés:

  1. Nem lehet, hogy ez a plusz egy kiló izomból jött fel? Rendszeresen tornázol az elmúlt időben. Erre nem gondoltál még? A centik mit mutatnak?
    Hajrá a kertészkedéshez, biztosan nagyon ügyes leszel!
    A samponnak örülök, egyszer nekem is vennem kéne ilyen biót, de addig is maradok a szódánál. :) Az öblítővízbe egyébként kell az egy evőkanálnyi ecet, a kiskanállal szerintem is kevés. :)
    Szép napot!

    VálaszTörlés
  2. Hű, de korán keltél!
    Ma centizek :) Ez az alverdés egyáltalán nem drága, mint pl a Müllerben láttam 5-6-7 eft-t is! Nem is ára miatt vacilláltam (550 pénz) hanem, szerettem volna csak sajátot használni! Meg ez jó h fürdető, meg sampon is egyben, utazáshoz ideális!
    Ez (is) lehetett a gond, a kevés ecet, de még mindig nem csillog annyira, mint megszoktam!
    Köszi, hogy itt voltál :) Szép napot!

    VálaszTörlés
  3. Jah, hát koránkelő vagyok. :D Mire a géphez leültem, már felsepertem a szobát, beraktam a mosógépbe a ruhákat... Vasárnap tudok a legkorábban felkelni, szinte mindig így van, nem tudom, miért. :D
    Na, akkor hajrá azokhoz a centikhez!
    Szerintem idő kell, hogy csillogjon. Először a vízkövet kell lemosnia, és ehhez nem elég egyszeri alkalom, bár azután is látható már némi javulás. :)

    VálaszTörlés
  4. Úgy legyen :) Bedobok én is egy mosást :)

    VálaszTörlés