2013. szeptember 22., vasárnap

Fesztivál!

Megvolt a fesztivál, kemény volt, ma alig tudtam mozogni, de legalább rásétáltunk egy óriásit, Zuglóból a Deákig és vissza.( autómentes nap)

A fesztiválról: Manju ( az oktató) kedves, szerény, vicces és közvetlen, mondjuk ezt el is várom egy jógaoktatótól, főleg az Ő szintjén,  viccelődött-viccelődött, de úgy megdolgoztatott minket, de úgy, hogy nem is tudtam másra figyelni, csak követni tudja szanszkrit! utasításait :) (volt fordítás is, de nagy részét értettem, szóval jógául, (mint Fülig Jimmy, előételnyelven) már tudogatok.)












Nagy szerencsém, hogy jó 20 perccel korábban érkeztem, így még volt 1-2 szabad hely, rövid késéssel kezdődött és bő 1 órán át tartott, végigzongoráztuk az első sorozatot és volt pár haladó aszana, záró és nyitó mantra és vége is lett, kicsit zavart a helyszűke, de érthető volt a nagy érdeklődés, sokan csak az ajtóból, ablakból állva nézték, mert nem jutott nekik hely.

Majd következett egy jó órás kötetlen beszélgetés Manju Jois-al, érdekes kérdések és válaszok vetődtek fel. életmódról, jógáról, családról.















Hogy volt-e impulzus, bizonyosan, mert utána már nem volt semmi kedvem más óráján részt venni, inkább csak üldögéltem, emésztettem a dolgokat, nézelődtem kicsit, majd hazajöttem.

A kiló rendetlenkednek, de én nem, új löketet mindenképpen kaptam a gyakorláshoz, zabálni nem zabálok, sőt, nagyon szépen eszem ( mínusz szotyi olvasás közben), szóval nagy baj nem lehet.

A heti tervet szépen tartottam, megvolt a 3 jóga és a 3 séta is, a tervezett étrendet is.
A jövő heti még nincsen kész :) de dolgozom rajta...



4 megjegyzés:

  1. De örülök, hogy jól érezted magad! :D
    Az ilyen hosszú sétákról a húgom és a vőlegénye jutnak eszembe, ők szoktak a Móriczról elsétálni a Lehet téri piacra, vagy csak a Nyugatiig... :) Ti is nagyon jók vagytok, szép kis táv az. El lehet benne fáradni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Nagy bazár meg mindenféle látványosság volt végig az Andrássyn, azért bírtuk jól a távot! :)

      Törlés
  2. Ezt olvasni is jo volt! Az egyik baratnom jogaoktato. En meg soha nem probaltam, mindenku csak dicseri. Lehet ki kene probalnom? A vicc, hogy jogaszonyegem mar van! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld ki Sziszó, max. nem tetszik, de nem hinném :))) főleg h. van szőnyeged ;)

      Törlés