2014. május 29., csütörtök

Minden nagyon szép, s jó

Ma végre megvolt az utolsó adag vizsga is, 4-s átlaggal végeztem, a dolgozatot 5-re védtem meg, szóval bizonyítvány pipa. Kemény volt ez elmúlt 2 hét, de végre vége!

A jógát töretlenül művelem, heti 4-5 alkalommal, azóta már teljesítettem  a jóga maratonnak nevezett 108 napüdvözletet, jó móka volt, sokkal nehezebbre számítottam, különös élmény-expedíció volt. Félhomály, 8 ember, a lélegzetük hallatszik csak és a tanár hangja aki csak mondja: ékam-belégzés, dvé- kilégzés, trini-belégzés stb., az ismétlődő mozdulatsor, nagy élmény. A leghátborzongatóbb az volt mikor az elején megkaptuk az indítómondatot: Surija Namaszkár A, 108-szor és mivel csak a lélegzéseket irányította, nem tudtuk hol járunk, meg sem próbáltam számolni, 1x sandítottam csak ki, hogy lássam hol tartunk az imafüzéren és akkor úgy tűnt elég sok van még hátra, majd kisvártatva hallom: utolsó öt, ebbe is beleborzongtam, megpróbáltam az utolsókat  nagyon szépen csinálni.Másnap természetesen izomláz, viszont azóta nagyon szépen mennek a napüdvözletek.

Holnap megyünk Juliékhoz, Sárika konfirmál, lesz eszem-iszom, megünnepeljük a sulimat is, segítek sütni-főzni, jó lesz.

Miután visszajövünk azt tervezem, hogy a  Mysore gyakorlásra térek át, 1x már voltam és nagyon jó volt, csak meg kell szoknom a koránkelést és megtanulnom az első sorozat ászana sorrendjét. Elképesztő, hogy ma nem voltam jógázni a vizsgák miatt és már hiányérzetem van! Függő lettem ez már biztos :)

Ja a vizsgán az egyik tanárnőről is kiderült, hogy jógázik, úgyhogy a vizsgát hamar letudtuk és a fennmaradó időben jógáról beszélgettünk :D (az önéletrajzomból derült ki)


2 megjegyzés: